A Brit Birodalom fénykorában Kanada volt a legcsendesebb és talán a legnyugodtabb gyarmat. Ez igaz rá most is, pedig micsoda italok kerülnek ki onnan, amiket nálunk méltatlanul kommersznek tituálnak. Mai társam az estére a Canadian Special Old lett, mely a hűvös kanadai rozs és búzamezők üdvözletét hordozza magában.

Mert ezek a whiskyk már a nagy skót mesterekkel egy időben főződtek. Hiram Walker 1858-ban megalapította kifőzdéjét a Detroit folyó partján és whiskeyje hamar népszerű lett az USA-ban is. Ehhez mondjuk kellett egy kis jogi háború , de megnyerte az Öreg. Mára az egyik legnagyobb és legnépszerűbb whiskey főzde lett. Több neves márkával és egyéb nem whiskey jellegű alkohollal. De térjünk vissza kanadai barátunkhoz.

Az álcázás nagymesterével van dolgunk, érett de mégis édeskés illat settenkedik ki a palackból, ami könnyű menetre készíti fel a fogyasztót. Azonban a pohárból a szájba menet megvadul a nedű és a prérik hideg szelében edzett búza és rozs lecsap. Eredmény: felejthetetlen, mintha egy pajszerral vakarnák le a torkomról a port. Erős, kemény. Ez kell a kanadai favágóknak és farmereknek, mert erre a halottak is felébrednek. Nincsen másodlagos íz, amely megnyugvást keltene és feledtetné az előző atomvillanást. Nem-nem! Csak mi maradunk ott, gülledt szemekkel és gondolatainkkal, hogy most mit csináljunk.

Férfias, izmos ital macsóknak, nem barátkozik, nem bratyizik. Berúgja az ajtót és rögtön beköszön. Mindezt roppant olcsón élvezhetjük, hála a magyarok tudatlanságának, pedig nem tudják micsoda kincs ez.