A német nagybácsi fontossága csak azokban a pillanatokban érezhető, amikor megérkezik a havi whisky ajándék. Ezúttal Skócia legmagasabban fekvő desztillálójából származó Dalwhinnie került a poharakba. Az üzem ahonnan származik 1073 láb magasan fekszik és a XIX. század végén alapította három úriember: John Grant, Alexander Mackenzie és Georger Sellar. Az akkori neve a desztillálónak Strathspey volt, később az eredeti helység leégett és csak a harmincas években építették újra. A whisky márka mára a Diageo tulajdonába került, amely a Classic Malts sorozatának a tagjává választotta.
Ez a single malt már az elején meglepetés okozott nekem, mert kellemes édeskés illatot árasztott magából a palack. Az első korty után is megmaradt ez az édes, gyümölcsös íz. De már akkor érezni lehetett, hogy komoly vihar készül. Mert sokkal jobban mart mint vártam. Aztán jött a csapás, egy érdes reszelő formájában, ami a gyomorba érve kicsit csavart a beleimen. Bevallom őszintén nem ilyen keménységet vártam. A leírások alapján egy érdekes, de barátságos scotch single malt képét képzeltem el.
Az íz még sokáig cseng le és még enyhe füstösséget is felfedezni benne. Még talán az árpa jellegzetéssegét lehet felfedezni ebben az arany színű whiskyben.
Jéggel nem szabad nagyon vegyíteni, másodpercek alatt eltűnik az összes különlegessége, és egy átlagosan finom whisky lesz belőle. Annak ajánlom csak, akinek az érdes utóhatás zavaró. Találkoztam már barátságosabb whiskyvel is, de mindeképpen érdemes volt megkóstolni!